Egy szülő szemével

A gyermeki fejlődéstérkép tizenkét lépcsője.

Az ember első nyomot hagyó megnyilvánulása a rajz.

A gyermekrajz az emberi tudat felragyogásának útja. Beszélni vagy írni róla értelmetlen, megfigyelni és következtetésekre jutni általa hiábavaló…

…Mégis megkísérlem a lehetetlent, és apró léptekkel, bizonytalanul közelítek ahhoz a térhez, melyben a végtelenbe szórt figyelmű három fiúgyermekem lassan otthonra lelt a rajzok útján, családunkban, és rajzaik által kiteljesedett számukra az első földet érési korszak. Ez az öröm- és küzdelemteli korszak egytől hároméves korig tartott. Ezt követően négy-öt évesen újra szökkenő léptekkel emelkedtek el a talajtól, ismeretlen erővel újra kalandos útra tévedtek gondolatban és rajztérben egyaránt, csúfot űzve bemutatott vázlatom – A gyermeki fejlődéstérkép 12 lépcsője – következtetéseiből…

A gyermekrajz csodája, hogy egyszerre teremt hangot, szómagot, alkot fogalmat, emel alakot, vázol teret, és feszít mesebeli történetet. Mindezt képes kizökkenthetetlen mozdulattal a pillanat töredéke alatt egyetlen vonalba sűrítve közölni. Megrázó emelkedettség. A felnőtt tekintet számára pusztán a megfigyelés dráma. Az őszinte felnőtt embert azonnal elfogja a belső kisszerűség, és a görcsös, szorongó pillanatok egyszerre késztetni kezdik ily fokú szabadság birtoklására.

A legmegdöbbentőbb élmény, hogy a gyermekek felismerik korai alkotásaikat hónapokkal később, és emlékeik, melyek a rajzhoz kötötték őket, újra felidéződnek bennük egy magasabb gondolati síkon.

A gyermek által megrajzolt világba nincs bejárás. Oda csak meghívással lehet belépni. A gyermek a rajzban máris szuverén lény, és rajza által kivetített sugárzó hatalma nem csorbítható, igazítható szülői gondoskodással. A gyermek rajzolás közbeni magánya kétségbeejtő. Ilyenkor megtörténik az elszakadás szülő és gyermek között. Nincs visszaút…

…Elindul önálló útján. Amikor odafut, hozván ajándékul egy rajzot, titokban reménykedem, még velem marad egy ideig…

Ez a rajz megközelíthetetlen hatalma.