Olykor gondtalanul siklik a vonal. A satírozás, maszatolás mozdulatai néma hevületben követik egymást, hiába a szólítás, a kérés, amíg a „mű” meg nem születik. Az ilyen rajzok olyasmit ábrázolnak, ami nincs. „Még nincs” vagy „már nincs” a válasz a tolakodó kérdéseimre, amik mintha egy rejtett belső szentély küszöbén toporognának megválaszolatlanul.

Olykor ráncolódik a homlok, görcsösen halad a vonal, a kicsit kiöltött nyelv az arc finom jelei küzdelmet mutatnak. Ilyenkor egy létező bemutatása a cél, egy olyan dologé, melynek látszólagos tökéletessége nem ér fel a lélekből merített rajz titkaival.