A padon

Van egy padom a Margitszigeten. Persze nem teljesen az enyém, megosztom ismeretlen bérlőtársaimmal. Mikor arra járok egyik kedvenc könyvemmel a hónom alatt, mint az idősebb korosztály az ülések felé a buszon, meggyorsítom a lépteimet, ha üresen látom és elfoglalom.

A sziget keleti oldalán van, a Duna-parton, és a szeretett Újlipótvárosra néz.

Miután sikeresen birtokba veszem, kényelmesen elhelyezkedek rajta, felhúzott lábakkal élvezem a magányt és a társaságot. Olvasok, meditálok, bámulom a vizet, nézem az embereket, hallgatom a madarakat, egyszerre.

Mintha az időt elemeire bontva, lelassítva külön-külön érzékelném.

A kápolna szó magányát, a külvilág kizárását, védettségét nekem ez a pad jelenti.
A szakrális tér maga, falak és tető nélkül, építészet nélkül, díszítés nélkül.

Intim tér a végtelenben.