A rajzolásról

A vonal mozdulat. A mozdulat gyakorlottsága befolyásolja a vonalat, sebessége van. A vonal jellemzői mindig hatnak a mozdulatra és viszont. Eleinte arra koncentrálunk, hogy „jó” vonalat húzzunk. Ilyenkor a vonal lassú, görcsös, mert félünk attól, ahogy a toll nyomot hagy a papíron. Mivel bizonytalan a mozdulat, ezért nem tudjuk eldönteni, hogy jó lesz-e a vonal, vagy sem. Később már megjelennek a szaggatott vonalak, majd a kötegekből képzett vonalak, amelyek már biztosabbak, de kötegelésük okán épp a vonaljelleget szüntetik meg. Legvégül egyetlen gesztussal húzzuk meg a vonalat. Van sebessége, tudjuk, hogy merre tart, tudjuk, hogy mit akar csinálni, mert már a kezünkben van a mozdulat. Ez a tudás a gondolatot is magabiztosan közvetíti, melyet nem befolyásol az eszköz használata.

Rajzolás és tervezés közben tollat használok. A toll azért jó eszköz, mert nem törölhető. Ha elrontom, újra kell kezdeni. A toll használata fegyelmezettségre és összpontosításra szoktat. A vonal, különösen a tollal rajzolt vonal, koncentrációt is jelent. Ez egyik értelemben – mert oda kell figyelnem arra, amit rajzolok – összpontosítást, másik értelemben viszont egyfajta sűrítményt jelent. Sűrítménye gondolatoknak, ötleteknek. A rajzos gondolkodás mint tervezési módszer tehát egyszerre sűrítmény, és egyszerre koncentráció.

Az építészeti tervezés keretek közé szorul. A keret ez esetben kétértelmű. Éppúgy keretként jelentkezik a rajzlap, mint ahogy keretként jelentkeznek a tervezéshez használt szabályok. Az előírásokkal együtt ezek befolyásolják gondolkodásunkat. Ma az egyéni stílusok korszakát éljük, ezért aki nem tud megfelelő szabályokat alkotni magának, az valószínűleg nem tud jó házat tervezni. Ki-ki a saját önismereti szintje szerint tudja csak megkeresni azokat a szabályokat, amelyek alapján dolgozni tud. Tervezés közben új szabályokat alkotunk. Az építész felelőssége, hogy a saját szabályait jól állapítsa meg.

A terv fejlődése a rajzolás fázisaiban dől el. Ha valaki sokat rajzol, akkor a terv szinte magától átlép a következő fázisba. Például a korábban lerajzoltakat a geometria szabályai szerint kezdjük el felszerkeszteni. A geometria használata – a szerkesztés „játéka” – egy újabb szabály, amit nem lehet megkerülni. Ilyen szerkesztési szabály például a perspektíva. A perspektívában az a csodálatos, hogy akkor is jó, ha rossz. Mikor lerajzolok egy térbeli formát, az a papíron síkforma, ugyanakkor sokan mégis a térbeli formát, a perspektívát látják benne. Azt viszont már nem tudják megállapítani, hogy az a bizonyos síkidom egy kockának vagy egy hasábnak az oldala. Nem tudják, hogy tér vagy tömeg. E kettősséget a perspektíva tudatos vagy tudattalan „elrontása” oldja fel. A perspektíva gondolati konstrukció.

Befolyásolhat-e bennünket egy elrontott vonal vagy egy elrontott folt a tervezés közben? Igen. Ilyen az, mikor valamit tudatosan, előre eldöntve megszerkesztünk, és közben netán megcsúszik a kezünkben a toll, akkor a rontott vonal intuíciót hívhat elő. Ha meg van bennünk a belelátás képessége, akkor a rontott vonal által kiváltott intuíciót követve új irányba fordulhat a tervezés, hogy eltérjünk mindattól, amit addig szabályszerűnek vagy “normálisnak” véltünk. Az intuíció a tapasztalatok sűrítményeként jön létre, ezért korántsem biztos, hogy intuitívak leszünk, ha tapasztalat nélkül, csak a logika mentén és a szabályok szerint tervezünk. Az intuíció abban segít, hogy úgy alakítsuk a tervünket, ahogy azt korábban nem is képzeltük, mivel azt hittük, hogy mindent tudunk a vonalainkról, de kiderült, hogy mégsem. Nem tudtunk semmit.

A terv, vagy akár csak egy skicc ugyanolyan misztikus rajz, mint az ősember barlangrajza, hiszen a terv is az általunk befolyásolni kívánt és reményeink szerint bekövetkező jövőt közvetíti. A rajzban – amely mint végeredmény is érdekes lehet – már létezik az építészet. Amikor a rajz, a terv anyaggá alakul és megépítik, akkor az építészet már olyan viszonylatba kerül, amit mindenki ért(het), de az alkotótól már elszakad. Az építész ideája a vonalaiban létezik. Ebben az értelemben minden vonal és rajz tisztán építészet függetlenül attól, hogy milyen szándékkal rajzoltuk le. A fontos dolgok a papír „terében” történnek. Ezért lényeges a rajz, mert ott létezik mindaz, amit az építészet nyelvén el lehet mondani. A rajz nem elmondható.